Phylum: MOLLUSCA - PUHATESTŰEK

 

Szelvényezetlen állatok. Testükön legtöbbször 3 rész: fej, láb és zsigerzacskó különböztethető meg. A hátoldalukról kiinduló bőrlebeny (köpeny) testfelületük kisebb-nagyobb részét betakarja. Többségüknek külső héja (háza) van. Belső váz azonban csak a lábasfejűeknél alakult ki. Legtöbbjük tengeri állat, kevesebb az édesvízi és a szárazföldi közöttük. Növényevők, vagy ragadozók, esetleg korhadékevők, vagy élősködők. Az állatvilág fajokban egyik leggazdagabb csoportja, ma a Földön mintegy 135 000 faj él, Magyarországon eddig kb. 260 fajt mutattak ki. Fosszilis fajaiknak a földtörténeti korok (rétegek) meghatározásában igen fontos szerepük van.

Subphylum: CONCHIFERA - HÉJASOK

Idegrendszerük dúcokból áll, melyeket hosszanti és haránt idegtörzsek kötnek össze. Héjuk egy, vagy két részből alakult.

Classis: GASTROPODA - CSIGÁK

A csigák szervezetére elsősorban a visszahajlás és csavarodás, majd a törzsfejlődés következő lépéseként sok esetben mutatkozó visszacsavarodás jellemző (lásd állatszervezettani tananyag). Egy darabból álló héjuk, házuk (testa) van, melybe a legtöbb csiga teljesen vissza tud húzódni. A ház egyes esetekben csökevényesedhet is. Ennek a folyamatnak különböző állapotát találhatjuk meg a ma élő csigáknál. Előfordul az, hogy a héj csupán megkisebbedik, az állat nem fér el teljesen benne, máskor már csak maradványa van meg kis lemez formájában, vagy éppen teljesen hiányzik. - A ház alapanyaga rugalmas szerves anyag (conchin), melybe több-kevesebb mész rakódik be. A mész a házat keményebbé, ridegebbé teszi. Ha nagy a szerves anyag tartalma, akkor a ház szaruszerű, barna vagy üvegszerűen színtelen, átlátszó. A nagy mésztartalmú házak átlátszatlanok, rendszerint vastag falúak, s felületük (periostracumuk) nemritkán színes, rajzolatos.

A legtöbb csigafaj a házának morfológiai bélyegei alapján meghatározható. Ezért elsősorban a házra vonatkozó ismeretekkel foglalkozunk. Tudnunk kell azonban, hogy egyes esetekben a pontos meghatározáshoz anatómiai vizsgálat, elsősorban az ivarszervek vizsgálata is szükséges lehet.

A csigaház többé-kevésbé hosszú cső, melynek átmérője a kiindulóponttól továbbhaladva legtöbbször fokozatosan növekszik. (Egyes esetekben a kiindulópont után olyan hirtelen tágul ki, hogy pajzs- ill. kagylóteknő-szerűvé válik.) Ez a cső rendszerint egy képzeletbeli tengely körül spirálisan csavarodott. Ha a csavarodás szoros, a képzeletbeli tengely irányában egy tényleges tengely (columella) jön létre. Ha azonban a csavarodás lazább, akkor a tengely irányában üreg keletkezik, melynek nyílását köldöknek (umbiliculus) nevezzük. A köldöknyílásra a szájadék belső szára (lásd később) ráhajolhat, azt részben vagy teljesen betakarhatja. Ilyen esetben félig, vagy teljesen fedett köldökről beszélünk. A csavarodás haladhat az óramutató járásával megegyező irányba (jobbra csavarodás) vagy azzal ellenkező irányba (balra csavarodás). A ház kiindulópontja (legidősebb része) a csúcs (apex), utolsó kanyarulata a nyílással, vagy szájadékkal (apertura) végződik. A nyílás szélét szegélynek (peristoma) nevezzük, mely nemritkán kihajló peremmé alakul, más esetben megvastagodik. Kihajlás, megvastagodás azonban csak akkor szokott létrejönni, ha a ház teljes nagyságát elérte, azt az állat tovább már nem növeli. Mind kifelé, mind befelé irányuló duzzanat a szájadék szegélyétől kisebb távolságra is kialakulhat. Egyes fajoknál a nyílásban egy vagy több lécszerű kiemelkedést, redőt vagy fogat (plica, dens) találunk. Ezek számának és helyzetének a meghatározásnál fontos szerepe lehet. Sok csigának héjfedője (operculum) van. Ez egy lemez, melyet a csiga a lába végének hátoldalán visel. Amikor az állat a házába behúzódik, a héjfedő a szájadékba illeszkedik, s elzárja annak nyílását. A héjfedő feltehetőleg a még kétoldali részarányos csigaős házának bal oldali feléből alakult ki, míg a tulajdonképpeni ház szerepét a jobb oldali felcsavarodott fél vette át. Ezt az elgondolást alátámasztja az is, hogy a legtöbb héjfedőn spirális rovátkoltság figyelhető meg, melynek lefutása a ház csavarodási irányával ellenkező. A ház annyi kanyarulatból áll, ahányszor az a tengelyt körülfutja. A kanyarulatokat együtt tekercsnek (spira) szokták nevezni, nem számítjuk azonban hozzá az utolsó kanyarulatot. A kanyarulatok egymással érintkező vonala a varrat (sutura).

A csigaház közel egy síkban is felcsavarodhat. Ilyen esetben laposnak nevezzük. Ha a csúcsrész kissé kiemelkedő, de a ház szélesebb, mint amilyen magas, akkor lapított és kúpos házról beszélünk. Gömbded a ház akkor, ha megközelítőleg olyan magas, mint amilyen széles. A tornyos ház a magassága, vagyis a tengelye irányában megnyúlt. Orsó alakúnak az olyan tornyos házat nevezzük, mely legnagyobb szélességét - a szokásostól eltérően - nem az utolsó kanyarulatnál, hanem a középtájon éri el.

A héj felülete lehet sima, máskor különböző kiemelkedések díszítik. Ha apró pontszerű kiemelkedések alakultak ki a házon, úgy szemcsézettnek nevezzük. Vonalkázott a ház, ha a kanyarulatok irányára haránt húzódó finom kiemelkedések vannak rajta, és bordázott, ha ezek a kiemelkedések erőteljesebbek. A kanyarulattal párhuzamos (hosszanti lefutású) kiemelkedések a rovátkák. Egyes fajok héjának felületén szőrszerű képződmények is lehetnek, melyek a periostracum nyúlványai. Ezek azonban könnyen lekopnak, letöredeznek.

A csigák elsődlegesen kopoltyúval lélegző állatok. Egy részük azonban szárazföldi életmódra tért át. Ezek köpenyüregének fala ún. tüdővé, légköri légzőszervvé alakult. A tüdőscsigák között vannak olyanok, melyek ismét vízi szervezetekké lettek, légköri légzőszervük azonban megmaradt, lélegzés céljából időnként a víz felszínére jönnek.

Hazánkban a folyó- és állóvizekben egyaránt jelentős számban élnek csigák. A szárazföldiek többsége a nedves, párás helyeket kedveli. Legtöbb a talajon, talajban, avarlevelek alatt, kövek alatt tartózkodik vagy a növények szárain, levelein húzódik meg. Száraz, napsütött, meleg területeken csak kevés csiga fordul elő. Ezeket a rendszerint vastag falú házuk védi a kiszáradástól. A kiszáradást gátolja az a nyálka is, mely testfelületüket borítja.

A csigáink legnagyobb része zöld növényi anyagokkal táplálkozik, de vannak korhadékevők és ragadozók is közöttük. Élelmüket a reszelőnyelvvel (radula) morzsolják le.

Világszerte mintegy 110 000 ma élő fajuk van.

Subclassis: PROSOBRANCHIA - ELÖLKOPOLTYÚSOK

Nagyobbrészt vízi csigák, és kevés a szárazföldi közöttük. Az utóbbiak a tüdőscsigákhoz (Pulmonata) hasonlóan a köpenyüregük falán át lélegzenek. Operculumuk rendszerint van.

ORDO: ARCHAEOGASTROPODA (DIOTOCARDIA)

KÉTPITVAROSAK

Ősi típusú állatok. 2 szívpitvaruk, 2 veséjük és 2 kopoltyújuk van, de néha a jobboldali a jobboldali szívpitvarral együtt redukálódik. A házuk sokszor csésze alakú vagy kúpos, és gyöngyház rétege többnyire jól fejlett.

Neritidae - bödöncsigák

Félgömb, féltojás alakúak. Házuk vastag falú. Köldökük nincs. Boltozatuk lapos, lemezszerű. Az alábbi két faj kb. 1 cm nagyságot érhet el.

Theodoxus danubialis - rajzos bödöncsiga. Sárgás, szürkés alapszínű, barnásvörös vagy lilásvörös zegzugos rajzolattal. Folyóvízi faj. A Duna vízrendszerében általában elterjedt. Védett!

Theodoxus transversalis - sávos bödöncsiga. Szürkés vagy sárgás alapszínű, 3-4 hosszanti sötét övvel díszített, amelyek olykor elmosódottak. A Duna folyamrendszerének jellemző faja. Védett!

Theodoxus praevostianus - fekete csiga. Kicsit kisebb, mint az előzőek. Háza majdnem félgömb alakú. Többnyire egyszínű fekete, néha sötétlilás vagy zöldes árnyalatú. Csak meleg forrásokban és azok kifolyó vizeiben él. (Görömböly-Tapolca, Tata, stb.) Az egymástól elkülönült populációk gyakran nagyságban, színben különböznek egymástól. Védett!

Ordo: MESOGASTROPODA - KÖZÉPCSIGÁK

Házuk rendszerint csavarodott, néha sapka alakú. Operculumuk spirális felépítettsége látható. Csak 1 szívpitvaruk, 1 kopoltyújuk és 1 veséjük van. Gyakran jellegzetes radulájuk miatt szalagnyelvűeknek (Taenioglossa) is szokták nevezni többségüket.

Pomatiasidae - szárazföldi ajtóscsigák

Házuk kúpos, néha tojásdad alakú, felületén spirális bordákkal. Házfedőjük belső szaruszerű és külső meszes, merev spirális szerkezetű lemezből áll. Kopoltyújuk visszafejlődött, a köpenyüreg fala alakult légzőszervvé.

Pomatias elegans - nyugati ajtóscsiga. 12-16 mm magas kúpos háza 4,5-5 nagyon domború kanyarulatból áll. Sárgás, barnás, szürkés felületű. Hazánkban Tihanyban és a Dráva mentén igen jellegzetes faunaelem. Fás bokros helyeken él. Védett!

Viviparidae - elevenszülő csigák

Nevüket azért kapták, mert petéik - melyek a nyár folyamán fokozatosan érnek meg - az anyaállat testében kelnek ki. A fiatalok kezdetben a petevezeték kitágult részében fejlődnek és elég fejlett állapotban hagyják el az anya testét. Nagytermetű csigák. Álló- és lassúfolyású vizekben élnek.

Viviparus acerosus (hungaricus) - fialló csiga. A hazánkban élő két Viviparus faj közül a nagyobb termetű, hossza az 55 mm-t is eléri. A hím karcsú, a nőstény kissé szélesebb. Héja vastag, kanyarulatai lapítottak.

Viviparus contectus (fasciatus) - peremes csiga. Az előzőnél valamivel kisebb. Héja vékonyabb, kanyarulatai erősebben, lépcsőzetesen domborodnak ki.

Valvatidae

Gömbded kúpos vagy lapos korong alakú, apróbb termetű csigák. A szájadék kerek, esetleg felül tompán szögletes. Nagyobb részük a lassúfolyású, ill. állóvizeket kedveli, egyes fajai folyóvizekben is megtalálhatók.

Valvata piscinalis - kerekszájú csiga. Nagysága 6-7 mm. Házának alakja gömbded, kúpos. A szájadéka kerek, szegélye a boltozat felöli oldalon is kialakult. Álló-és lassúfolyású vizekben él. A tiszta vizet kedveli. Rendszerint a homokos, iszapos fenéken tartózkodik.

Hydrobiidae

Apró vagy közepes nagyságú csigák. Mind házuk alakjában, mind életmódjukban igen változatosak.

Bythinella austriaca - forráscsiga. Mindössze 2-3 mm magas, megnyúlt, hengeres házú csiga. A ház csúcsa tompa. Héja barna, de a rátelepedő algáktól gyakran zöldes színű. Hegyvidéki forrásokban, patakokban él, nálunk a Mátra, Börzsöny, Dunazug-hegység és a Pest feletti dunaparti források vizében. Gyakran tömegesen fordulnak elő, és az aljzaton levő köveken vagy egyéb szilárd tárgyakon telepednek meg.

Sadleriana pannonica - patakcsiga. A forráscsigához hasonló, de háza a csúcs felé kihegyesedő. (Maga a csúcs többnyire lekopik.) Kanyarulatai domborúbbak. A Bükk-hegységben és a Tornai-mészhegységben mintegy helyettesíti a forráscsigát. Védett!

Lithoglyphus naticoides - kavicscsiga. Háza nagyon vastag falú. Alakja eléggé változékony, gömbded, utolsó kanyarulata erősen kitágult. A szájadék két szárát vastag zománcréteg köti össze a boltozat oldalán. Folyókban, tavakban él. A Dunában, Balatonban is közönséges. Ezeken a helyeken egyike a leggyakrabban előforduló csigáinknak. Rendszerint a vízfenéken vagy a vízbe merült szilárd tárgyakon találhatók meg.

Bithyniidae

Bithynia tentaculata - közönséges vízicsiga. A háza kúpos. A szájadéka kissé ferde tojásdad alakú, felül kihegyesedő, szegélye összefügg. Kanyarulatai hol jobban, hol kevésbé domborodnak ki. Rendszerint áttetsző szaruszínű, de az állat elpusztulása után gyorsan meszes fehérszínűvé válik. Mocsarakban, tavakban, növényekkel benőtt vizekben és folyók csendes szakaszain is közönséges.

Melaniidae

Közepes nagyságú csigák. Házuk többnyire megnyúlt, felülete sima vagy bordázott.

Fagotia esperi - pettyes csiga. A háza erősen megnyúlt, csúcsa hegyes. A kanyarulatai egészen laposak, így a varrat sekély. Barnás alapszínezetét rendszerint apró vörösbarna foltocskák tarkítják. A Dunában és egyes mellékfolyóiban él. Tömegesen nem fordul elő. Többnyire köveken tartózkodik. Védett!

Fagotia acicularis - folyamcsiga. Erősen megnyúlt, tornyos háza még karcsúbb, mint az előzőé. Színe világosabb vagy inkább sötétebb barna foltocskák nélkül. A Dunában és a Szávában a pettyes csigával együtt fordul elő. Védett!

Subclassis: PULMONATA - TÜDŐSCSIGÁK

Visszacsavarodott szervezetű csigák. Himnősek. A szárazföldön, vagy a vízben élnek. Kevés kivételtől eltekintve a víziek is légköri levegővel lélegzenek. Levegővétel céljából időnként a víz felszínére jönnek. Operculumuk csak igen ritkán van. Többségük fejlődése közvetlen, a vitorláslárva - ha egyáltalán van - csak a peteburkon belül marad meg.

Ordo: ARCHAEOPULMONATA - ŐS-TÜDŐSCSIGÁK

Főleg idegrendszerük alapján átmenetet képeznek a keresztezettidegű és egyenesidegű csigák között.

Ellobiidae

A családba apró, megnyúlt házú fajok tartoznak. A házuk oszlopán és a szájadékuk boltozatán lemezek alakulnak ki, ezáltal kívülről nézve fogazottnak látszanak.

Carychium minimum - kétéltű csiga. A 2 mm-nél kisebb megnyúlt tojásdad alakú csiga 3 fogú, ill. lemezű. Bár szárazföldi állat, leggyakrabban erősen nedves helyeken fordul elő. Mohapárnákban, a talajon korhadó faanyag között, kövek alatt tartózkodik.

Ordo: BASOMMATOPHORA - ÜLŐSZEMŰEK

Számos vizicsiga faj képviseli ezt a rendet hazánkban. Többségük az álló- és lassúfolyású vizekben él. Csak egy pár, vissza nem húzható tapogatójuk van, és szemük ennek a tövében ül.

Limnaeidae - mocsári csigák

Kicsi vagy nagytermetű, tornyos házú, esetleg gömbded csigák. Jobbra, nagyon ritkán balra csavarodnak. Szájadékuk két szárát a boltozaton vékony zománcréteg köti össze. Legtöbbjük alak, nagyság és színezet tekintetében is nagyon változékony. Tavak, mocsarak, tocsogók közismert csigái.

Limnaea stagnalis - mocsári csiga. A család legnagyobb hazai faja (40-70 mm). Háza tornyos, hegyes csúcsú, az utolsó kanyarulata erősen kitágult. A szájadéka kb. olyan magas, mint amilyen a tekercse vagy kissé magasabb annál. Sík- és dombvidéki, álló- és lassúfolyású vizekben, különösen vízinövények között közönséges.

Stagnicola palustris - karcsúcsiga. Az előbbi fajnál kisebb, 20-22 mm. Tornyos házú faj. Utolsó kanyarulata nem tágult ki olyan erőteljesen, mint a mocsári csigáé. Szájadéka olyan magas, vagy kisebb mint a tekercs. Tavak, mocsarak, állóvizek gyakori csigája.

Radix peregra - pocsolya csiga. Az előzőeknél kisebb. Háza, bár a felcsavarodási tengely irányában megnyúlt, kevésbé karcsú, inkább hegyes tojásdad alakú, tekercse kúposan kihegyesedő. Szájadéka rendszerint magasabb, mint a tekercse. Alakja és nagysága egyébként feltűnően változékony, és függ az élőhelytől is. Álló- és lassúfolyású vizeken kívül nedves tocsogókban is megél. A kis vizekben rendszerint apróbb termetűek.

Galba truncatula - májmételyes csiga. 7-8 mm nagyságú, kúpos, tornyos házú faj. A héj varrata nagyon mély, kanyarulatai lépcsőszerűek. Elsősorban kis és apró vizek lakója, nedves sziklákon is megél. Nagyobb vizeknek csak a parti zónájában fordul elő. A májmétely köztes gazdája. Ez a parazita, amikor elhagyja a csigát, fűszálakra húzódik és ott betokozódik. A szarvasmarha vagy juh szervezetébe legelés közben kerül, és súlyos betegséget idéz elő.

Physidae - hólyagcsigák

A család képviselői elsősorban arról ismerhetők fel, hogy házuk balra csavarodott. Rövidebb vagy megnyúltabb tojásdad alakúak.

Physa fontinalis - hólyagcsiga. Mintegy 10 mm nagyságú. A tekercse tompa csúcsú, az utolsó kanyarulata kiöblösödött. Vékonyhéjú, fényes, szaruszerű háza van. Sík területeken, állóvizekben fordul elő.

Physella acuta - jövevény hólyagcsiga. Háza hegyes tojásdad alakú. Kanyarulatai domborúbbak, mint a hólyagcsigáké. Eredetileg dél- és nyugat-európai faj, de hozzánk is behurcolták. Eleinte főleg állandó hőfokú források közelében fordult elő, de ma már sok egyéb vízben is megtalálható.

Planorbidae - tányércsigák

A házuk lapos, korong alakú, közel síkban felcsavart. A tekercsük sohasem emelkedik ki, sőt általában besüppedt. Látszólagosan jobbra csavarodott házú csigák, azonban a belső szervek tanúsága szerint a valóságban mégis balra csavarodottak. Az általános szokásnak megfelelően, amely a természetes héjtartást veszi figyelembe, a következőkben a házukat jobbra csavarodóknak tekintjük. Lassan folyó és állóvizeink igen elterjedt, gyakori csigái. Legtöbbjük vízinövényzetben gazdag helyeken él.

Planorbarius corneus - nagy tányércsiga. A család legnagyobb hazai faja. Zöldesbarna vagy vörösbarna színű háza alul kevésbé, felül erősebben mélyed be. Kanyarulatai hengeresek lennének, mivel azonban minden kanyarulatba az előző benyomul, azok veseformát öltenek. Ilyen alakú a szájadék nyílása is. Gyakori igénytelen csiga, még az erősebben felmelegedő mocsárvízben is megél.

Planorbis planorbis - élescsiga. Kisebb és háza lapítottabb, mint az előzőé. Felső oldala kissé erősebben besüppedt, mint az alsó. Kanyarulatain egy hosszanti taraj fut végig, mely a kanyarulatok középvonalától lejjebb helyezkedik el.

Planorbis carinatus - tarajoscsiga. Hasonlít az előző fajhoz, de taraja a kanyarulat középvonalában fut végig.

Planorbis spirorbis. Míg az előző két faj kifejletten legalább 14 mm, addig ez 11 mm-nél nagyobbra nem nő. Utolsó kanyarulata legömbölyödött. Az említett előző fajok házának felső oldala mélyebben süpped be, mint az alsó, a spirorbis háza felül és alul is hasonlóan homorú.

Planorbis vortex - lemezcsiga. Kanyarulatai lapítottak, az egész háza lemezszerűen lapos. A kanyarulatok száma nagyobb, mint az előző fajok esetében, és ezért sűrűbben is csavarodott. Hosszanti lefutású taraj itt is megtalálható.

Segmentina nitida - gombcsiga. A ház felső oldalán kissé domborodó, alul lapított, szűk köldökkel. Utolsó kanyarulata eléggé kiszélesedik. A héja igen fényes, sárgás-vörösesbarna színű.

Ancylidae - sapkacsigák

Házuk nem csavarodott, hanem hátrafelé hajló és felülről nézve hátratolódott, a csúcstól történő kiindulás után kitágult, ellaposodott, sapka- (ill. pajzs) alakúvá lett, mely az állat hátoldalát betakarja. Ezek a csigák rendszerint szilárdabb tárgyakra tapadva ülnek a vízben. A víz felszínére nem jönnek fel, a vízben elnyelt oxigénnel lélegeznek. A gázcsere a köpeny szélén és bizonyos bőrfüggelékeken, mint pótkopoltyúkon át bonyolódik le.

Ancylus fluviatilis - sapkacsiga. 4-8 mm átmérőjű háza felülről nézve elliptikus, csúcsa hátratolódott. Folyók, patakok és tavak vizében a kövek, sziklák felületén található.

Acroloxidae

Házuk hasonlít a sapkacsigákéhoz, de laposabb pajzs alakú. A kicsiny csúcs felülről nézve a pajzs hátsó két harmadában van, kissé balra tolódva. Végbelük és ivarjárataik a jobb oldalon nyílnak, s itt vannak a pótkopoltyúik is.

Acroloxus lacustris - pajzscsiga. A 7-7,5 mm hosszú, vékony házú csiga álló- és lassúfolyású vizekben, rendszerint növényekre tapadva él.

Ordo: STYLOMMATOPHORA - NYELESSZEMŰEK

Rendszerint szárazföldi csigák, melyek többnyire nedves, párás helyeken, ritkábban száraz területeken élnek. Víz alá merülni csak 1-2 faj képes. Két pár tapogatójuk van, a hosszabbiknak a csúcsán helyezkedik el a szemük. Tapogatóik visszatűrhetők. Némely faj héja elcsökevényesedik és a köpeny alá kerül.

Succineidae - borostyánkő csigák

Megnyúlt házú csigák. A szájadék tág és magas. A szájadék két szárát a boltozaton zománcréteg nem köti össze. A héjuk áttetsző, borostyánkő színű. Nedves, vizes környezetben élnek, sőt egyesek időnként a víz alatt is tartózkodnak.

Succinea putris - borostyánkő csiga. Nagysága 15-25 mm. Szájadéka a házmagasság 2/3-ig ér. Mocsaras, vizes helyeken, gyakran a vízből kiemelkedő növényeken, néha a víz alatt találhatjuk meg.

Succinea oblonga - kis borostyánkőcsiga. Háza kisebb (7-10 mm) és karcsúbb, mint az előző fajé. A szájadék nagysága a ház magasságának legfeljebb fele. Nedves és száraz területeken egyaránt megtalálható. A növények árnyékában szeret tartózkodni.

Cochlicopidae

Apró, megnyúlt házú állatok. Héjuk fényes.

Cochlicopa lubrica - ragyogó csiga. Mintegy 6 mm hosszú, igen fényes héjú, sárgásbarna színű faj. Szájadékában fogak vagy lemezek nincsenek. (Különbség a következő család fajaival szemben.) Nedves talajon, avarban, mohapárnában, kövek alatt él.

Orculidae

Orcula doliolum - tompavégű csiga. Kis termetű, kb. 5-7 mm magas házú faj. A tompa csúcsú ház a felső egyharmad részénél a legszélesebb. Magyarországon a középhegységekben (Dunántúli-khg., Északi-khg.) fordul elő.

Pupillidae - bábcsigák

Ebbe a családba is megnyúlt házú, tojásdad vagy hordószerű, aprótermetű csigák tartoznak. Házuk felülete nem, vagy csak kevéssé fénylő. Szájadékukban fogak, illetve lemezek találhatók.

Pupilla muscorum - bábcsiga. Igen kicsi, 3-4 mm nagyságú, sárgás-barnás színű. Háza hengeres-tojásdad alakú. Szájadéka mögött tarkóduzzanata van. A háznak ez a megvastagodott része világosabb színével is kitűnik. A szájadékban egy, a boltozaton elhelyezkedő kis fogat visel. A talajon, avarlevelek alatt, a fű gyökerei között szárazabb és nedvesebb területeken is előfordul.

Chondrinidae

Abida frumentum - sokfogú csiga. Háza 6-12 mm magas, hegyes tojásdad alakú. Sárgásbarna színű. Szájadékában sok fog, ill. lemez van. Erős tarkóduzzanatot visel. Napos füves helyeken, a növények tövében, sziklákon nagyon gyakori.

Chondrina clienta - hamvas csiga. 5-8 mm magas háza hegyesebb, mint az előzőé. Vörösbarna színű. Felületét rendszerint finom mészpor vonja be, ami hamvassá teszi. Szájadékában általában 7 fogszerű lemez van. Napos mészsziklákon gyakran megtalálható.

Buliminidae (Enidae) - csavarcsigák

Ugyancsak megnyúlt héjú, aprótermetű vagy közepes nagyságú csigák. Szájadékukban fogak lehetnek.

Chondrula tridens - tonnacsiga. Nagysága nagyon változékony, 6-12 mm. Sárgásbarna szaruszínű. A szájadékában három fog található, egy a boltozaton, egy a belső, egy pedig a külső száron helyezkedik el. Sík- és dombvidéken, szárazabb helyeken él, kedveli a füves, bokros, napsütésnek kitett lejtőket.

Zebrina detrita - zebracsiga. Nagyobb termetű, 20-28 mm hosszú faj. Vastag héjú. Alapszíne fehér, gyakran szarubarna harántcsíkolattal díszített. Ezek a csíkok nem a periostracum színeződései, hanem a ház fala itt áttetsző, egész vastagságában szaruszerű. Szájadékában fogak, illetve lemezek nincsenek. Kimondottan melegkedvelő, szárazságtűrő csiga. Nemcsak a talajon, hanem fűszálakon is megtalálható.

Clausiliidae - orsócsigák

Erősen megnyúlt házú, orsó alakú csigák. Világosabb vagy sötétebb barna színűek. Héjuk felülete lehet sima és fénylő, többnyire azonban harántos lefutású vonalkázottság vagy bordázottság díszíti. Szájadékukban különböző számú és elrendezésű fogat, illetve lemezt találunk. A házukban a szájadék mögött mintegy félfordulattal sajátságos zárókészülék van, mely ajtószerűen félretolódik, amikor az állat a házából előjön. Ezt nevezik clausiliumnak, s ez adta a család nevét is. Hazai fajaink balra csavarodóak, de vannak jobbra csavarodó fajok is. Fajgazdag család, melynek tagjai egymáshoz gyakran nagyon hasonlítanak. A talajon, avarban, kövek alatt, mohapárnákban, elsősorban erdőkben gyakoriak, és mint nagy részben korhadékevők, a talajképződésben fontos szerepet játszanak.

Említésre méltók az Alopia fajok. A Délkeleti Kárpátok mészszikláin élnek. Mivel ezen a területen a mészsziklák csak elszórt rögöket alkotnak, e csigák is kisebb, egymástól elszigetelt területeken terjedtek el. Az elszigetelődés eredményeként ezekből az egyébként is változékonyságra hajlamos csigákból számos helyi változat alakult ki, melyek az önálló fajjá válás jeleit mutatják.

Ferrussaciidae

Házuk tornyos, néha nagyon karcsú. A ház fala vékony, felülete fényes. A talajban, sokszor a föld mélyebb rétegeiben élnek.

Caecilioides acicula - tűcsiga. Ez a szinte tűszerűen megnyúlt házú csiga 4-5 mm hosszú. Fényes háza friss állapotban egészen átlátszó. A földben, néha kövek alatt él. Életmódja következtében vak állattá vált.

Zonitidae

Gömbded, vagy lapított, többnyire vékonyhéjú fajok. Gyakran üvegszerűen vagy szaruszerűen fénylők. Szájadékuk szegélye mindig éles.

Aegopis verticillus - kövi csiga. Nagy termetű faj (25-30 mm átm), háza kissé lapított, gömbölyded, kúpos végű. Tompa fényű, háza felszíne finoman barázdált, színe barna, esetleg zöldes, vagy sárgás árnyalatú. Kanyarulatai az utolsó kivételével enyhén tarajosak. Köldöke tág. Vegyes táplálkozású, részben ragadozó. Magyarországon a Nyugat-Dunántúl üde erdeiben fordul elő.

Aegopinella nitens - dombi csiga. Háza sárgás szarubarna, felül kissé sötétebb, mint alul, halványfényű és felületén gyenge vonalkázottság látható. Tekercse alig emelkedik ki. Köldöke elég tág, nyílása felé egyenletesen szélesedő. A földön, a lehulló lomb és a kövek alatt él. Kedveli a nedvesebb területeket, de száraz helyeken is előfordul.

Oxychilus glaber - átlátszócsiga. Az előzőtől abban különbözik, hogy átlátszó, barnás színű héja fényesebb felületű. Köldöke szűk, pontszerű. Nedvesebb, párásabb helyeken, kövek alatt, korhadó növényi részek alatt gyakori.

Oxychilus cellarius - csillogó csiga. Ugyancsak fényes felületű házának köldöke sokkal tágabb, mint az átlátszó csigáé. Erdőkben, avarlevelek között, kövek alatt, sőt pincékben is él.

Daudebardiidae - félmeztelen csigák, rablócsigák

A családba tartozó csigák háza aránytalanul kicsi, csökevényesedésnek indult, az állat - legalábbis kifejlett korban - távolról sem tud teljesen visszahúzódni abba. A ház a test végén, a hátoldalon helyezkedik el. Héjuk (1 1/2-3) kanyarulatból áll. Az utolsó kanyarulat meglehetősen kiszélesedett és ellaposodott. A félmeztelen csigák hegyes, dombos vidékeken élnek, rendesen csak nedves, esős időben kerülnek szem elé, mert száraz időszakban a talajba mélyebbre húzódnak vissza. Így védik testüket a kiszáradástól. Ragadozók, gilisztákkal, apróbb ízeltlábúakkal és más csigákkal táplálkoznak. A család névadó neme a Daudebardia.

Limacidae - meztelen csigák

Ezek házának redukálódása nagymértékben haladt előre, amennyiben az kívülről nem látható, csupán a hátoldalon, a bőr alatt elhelyezkedő csenevész meszes lemez formájában maradt meg. Testük hosszú, megnyúlt, farki részük kihegyesedett és a hátoldalán hosszanti lefutású bőrtaraj szokott kialakulni. Köpenyük elülső részét, mely ráborul a nyaktájék hátoldalára, pajzsnak nevezzük. A köpenyüregükbe vezető nyílás (légzőnyílás) a pajzs közepe mögött jobb oldalon helyezkedik el. A test kiszáradását megakadályozó héj hiányában erősen nedves környezethez kötött állatok. Ezért nappal legfeljebb esős időben láthatók, egyébként párás rejtekhelyekre húzódnak vissza. Táplálék után éjszaka járnak. A kiszáradás ellen csak részben védi őket nagyméretű nyálkaképződésük. Növényevők, olykor növényi kártevők.

A Limax genusba tartozó fajok hátoldala, de legalább is "farokvége" tarajos. Rendszerint másik családba (Arionidae) sorolják az Arion fajokat. Ezeknél taraj - legalábbis a kifejletteknél - nem alakul ki.

Limax maximus - nagy meztelencsiga. Elérheti a 15 cm-es hosszúságot is. Kertekben, pincékben nem ritka.

Agriolimax agrestis - kerti meztelencsiga. Kisebb (35-40mm) termetű, változó, rendszerint barnás színezetű faj. Nagyon elterjedt. Néha a kertekben tömegesen elszaporodik, s összerágja a termesztett növények levelét, virágát, termését.

Bielzia coerulans - kék meztelencsiga. Viszonylag nagy termetű (80-160 mm), gyakran égszínkék, kékeslila, vagy zöldes színű feltűnő faj. Az Északi középhegység keleti felében (Bükk, Aggteleki karszt, Zemplén) és a Beregi síkon előforduló kárpáti jellegű faunaelemünk. Védett!

Fruticicolidae (Bradybaenidae)

Gömbded, vagy lapított házú csigák. Ennek a családnak csak egy hazai faja van.

Fruticicola fruticum - berki csiga. Háza gömbded, 15-25 mm nagyságú. Eléggé szűk, de mély köldöke van, melyet a szájadék pereme kissé betakar. A szájadék perem a külső száron gyengén, a belsőn kissé erősebben hajlik ki. Színe fehér, sárga vagy barnás egyszínű, esetleg hosszanti lefutású barna sávval díszített. Leggyakrabban nedves, párás helyeken, lombos erdőkben, patakok partján találkozhatunk vele. Szívesen felmászik a növényekre is, s azok szárán vagy a levelek fonákán telepedik meg.

Helicidae - főcsigák

Sok és elég változó megjelenésű csiga tartozik ebbe a családba. Lapított vagy gömbded házúak. Köldökük nyitott vagy fedett. Változatos színűek, néha övekkel tarkázottak. A talajon, sziklákon, növényeken élnek. Többnyire nedvességkedvelők, de vannak szárazságtűrő fajok is közöttük.

Helicella obvia - avarcsiga v. kórócsiga. Háza lapított, vastag héjú, fehéres meszes, néhány barnás-feketés hosszanti lefutású sávval. A sávok gyakran redukálódtak, néha egészen hiányzanak. Köldöke elég tág, nyitott. A szájadék szegélye éles. Melegkedvelő faj. Egyike a leginkább szárazságtűrő csigáinknak. Délies lejtőkön, napsütött füves helyeken is él. Itt gyakran csoportosan találhatók a fűszálakon.

Monacha cartusiana - tejfehér csiga. Ez is lapított házú faj. Héja opálos tejfehér. A szájadék szegélye kissé kihajló peremmé alakult. A perem mögött, azzal párhuzamosan húzódó világossárga, vagy vörösessárga megvastagodás (ajakduzzanat) található. Köldöke nyitott, de szűk. Leginkább párás, nedves helyeken, réteken, bozótosokban él, fűszálakra, cserjékre is felmászik.

Arianta arbustorum - márványozott csiga. 17-26 mm átmérőjű, gömbded házú faj. A héj felülete barna, rendszerint márványozott rajzolattal, s gyakran egy sötétebb barna hosszanti sávval. A növekedő csiga házán szűk köldököt találunk, s szájadékának széle éles. Kifejlett korban a szájadékon kihajló perem alakul ki, mely fehér színű, s ez a köldököt teljesen elfedi. Nedves erdőkben, nálunk főként a Duna mentén él.

Cepaea hortensis - kerti csiga. 16-23 mm nagyságú, gömbded házú csiga. Háza felülete finoman vonalkázott. Színe nagyon változó. Világos vagy citromsárga, néha rózsaszín vagy sárgásbarna, egyszínű vagy sötétbarna övekkel tarkázott. A köldöke és a szájadék szegélye úgy alakult, mint az előző esetben láttuk. A kifejlett csiga szájadékának kihajló pereme fehér. A Dunántúlon fordul elő, nedves erdőkben, ligetekben él. Szárazság esetén a talajban, csapadékos időben a fákon, bokrokon tartózkodik. Védett!

Cepaea vindobonensis - pannon csiga. Az előzőnél kissé nagyobb: 17-27 mm. A háza felülete kissé erősebben vonalkázott. Alapszíne fehéressárga vagy barnássárga, és rendszerint öt hosszanti sávot visel. Ezek az alig látható halványbarnától a feketéig a legkülönbözőbb árnyalatúak lehetnek. A szájadékának kihajló pereme barna. Az egész országban elterjedt, melegkedvelő. Fák törzsén, bokrokon, utak szélén nagyon gyakori.

Cepaea nemoralis - ligeti csiga. Házának felülete vonalkázottság tekintetében a kerti csiga és a pannon csiga között áll. Szájadékának pereme sötétebb barna, mint a pannon csigáé. Egyszínű sárga és gyengén, vagy erősen sávozott egyedek egyaránt előfordulnak. A Balatontól nyugatra egyes helyeken nagyon gyakori. Védett!

Helix pomatia - éti csiga. A legnagyobb szárazföldi csigánk. Háza gömbded, alapszíne világosabb vagy sötétebb barna vagy fehéresszürke, s rendszerint néhány elmosódó, sötétebb, hosszanti sávot visel. Fás, bokros helyeken, ligetekben, kertekben él. Zöld növényi részekkel táplálkozik. Tápláléka után főként nedves időben jár. Petéit földbevájt kis üregekbe rakja. Telelés céljából maga is a földbe vagy avarlevelek alá húzódik vissza. Ilyenkor a házának szájadékát kemény mészlemezzel (zárófedő, epiphragma) zárja el. Ez nem tévesztendő össze az operculummal. Az operculum a ház állandó kiegészítő része, az epiphragmát pedig a tavasszal aktív életet kezdő állat löki ki. Ezt a fajt már a középkorban tenyésztették étkezési célra. Egyes európai államokban (Franciaország, Spanyolország) ma is fogyasztják. Nálunk, mint exportcikk jelentős. Védett!

Helix lutescens - ugarcsiga. Az éti csigához hasonló, de annál kicsit kisebb, fehéres vagy sárgásfehér, zsírfényű háza van. Az ország keleti-északkeleti részein fordul elő. Védett!

Classis: BIVALVIA (LAMELLIBRANCHIATA) - KAGYLÓK

Kétoldali részarányos állatok. Fejük visszafejlődött. Házuk két részből, jobb és bal oldali félből (teknőből) áll. Ennek legidősebb része a búb (umbo), mely rendszerint mint kiemelkedő rész a teknő hátoldali (felső) szegélye közelében jól megfigyelhető. Innen, mint központból indulnak ki az évgyűrűkre emlékeztető növekedési vonalak. Ha a búb a teknő középvonalában van, úgy hogy az előtte és mögötte levő teknőrész egyforma hosszú: egyenlő oldalú teknőről beszélünk. Egyenlőtlen oldalú a teknő akkor, ha a búb előre vagy hátra tolódott. A két teknő a hátoldalon hosszában domborodó rugalmas lemez, az ún. zárópánt (ligamentum) útján függ össze egymással. Ez a hazai kagylóknál a búb mögött helyezkedik el. A teknők összetartását a zárpárkányzat is elősegíti. Ez a két teknő hátoldali szegélyének egymással érintkező része. A szegély itt kiszélesedik, és rendszerint fog, illetve lemez alakú kiemelkedéseket visel. A búbhoz legközelebb eső kiemelkedés a főfog, a többiek az oldalfogak. Az egyik oldalon levő kiemelkedés a szemben levő oldalon megfelelő mélyedésbe illeszkedik be. A zárpárkányzatot és a fogakat együtt zárszerkezetnek vagy zárnak nevezzük.

A két teknő nyitását a zárópánt rugalmassága folytán biztosítja, zárását pedig a teknők között elhelyezkedő izmok összehúzódása végzi. Ezeknek az izmoknak tapadási helyei a teknők belső felületén bemélyedések formájában jól láthatók. A záróizmok száma lehet egy vagy kettő. A két teknő - eltekintve kisebb részletektől, pl. a zárószerkezet részeitől - a kagylók többségénél egymásnak tükörképi párja. Vannak azonban olyan tengeri kagylók is, melyeknek jobb és bal teknője feltűnően különbözik egymástól.

A kagylók valamennyien vízben élnek. Nálunk álló- és folyóvizekben, a kisebb fajok még tócsákban is előfordulnak. Többnyire az iszapon csúsznak, illetve abba befúródnak, egyesek a vízinövényeken tartózkodnak. Helyüket rendszerint lassan változtatják. Mások szilárdabb aljzatra helytülő életet folytatnak. Egyes tengeri kagylók teknőik gyors nyitásával és zárásával úszva-ugrálva mozognak.

A ma élő fajaik száma 20 000.

Ordo: EULAMELLIBRANCHIATA - LEMEZKOPOLTYÚSOK

Sphaeriidae

Apró kagylók, 4-22 mm hosszúak. A fiatalok nagyon sokáig maradtak az anyaállatok kopoltyúlemezein kialakult költőzacskóban. Tavakban, mocsarakban, árkokban, néha egészen kicsi vizekben, forrásokban, folyókban élnek. A legismertebb hazai fajok a Pisidium - borsókagyló genusba tartoznak. Ezekre jellemző, hogy a búbjuk a teknő középvonala mögött van.

Dreissenidae

Teknőik háromszög alakúak. Héjzárjuk rendszerint fogatlan.

Dreissena polymorpha - vándorkagyló. 30-40 mm hosszú teknői közel háromszögűek, elöl fekvő búbbal. A többi hazai kagylóval ellentétben vízben lebegő életmódú vitorlás (veligera) lárvája van. A kifejlett állat ezzel szemben helyhez kötött, bisszuszmirigyének váladékával valamilyen aljzaton (gerendán, kövön, hajófenéken, más kagyló héján) rögzíti magát. A Fekete-tenger és a Kaszpi-tó vízrendszerében őshonos faj, a hajózás révén azonban ma már Európában szélesen elterjedt. A Dunában és mellékfolyóiban sokfele gyakori, e század 30-as éveiben a Balatonba is bekerült, és ott nagyon elszaporodott.

Unionidae - najádok

Ebbe a családba soroljuk nagy kagylóinkat, melyek teknői 50 mm-nél hosszabbak. Jellegzetességük, hogy petéik először az anyaállat kopoltyúlemezei közé kerülnek, s itt teszik meg fejlődésük első lépéseit. A fiatal lárvák (glochidiumok) később halak testére tapadnak, ott élősködnek, továbbfejlődnek, majd átalakulnak, s mint apró kagylók hullanak le azokról. A najádok nagyon változékonyak. Érzékenyek környezetük hőmérsékleti, kémiai viszonyaira, a víz áramlásának sebességére stb. Ezek a tényezők a kagylók nagyságát, alakját jelentősen módosíthatják.

Unio pictorum - festőkagyló. Teknője mérsékelten vastag falú, és kb. kétszer olyan hosszú, mint magas; hátsó fele kissé kihegyezett ék alakú. A zárának fogai lapítottak, ék illetve késpengeszerűek. Teknőjét gyöngyház gomb készítésére használják. Ebből a célból hazánkban kiterjedten halásszák. Álló- és folyóvizeinkben egyaránt előfordul.

Unio crassus - tompa folyamkagyló. A teknője vastagabb falú, mint az előbbié, és nincs kétszer olyan hosszú, mint amilyen magas; hátul lekerekítettebb. Fogai tompa kúp, illetve piramis alakúak. Leggyakoribb a Dunántúlon, de a Tiszában és mellékvizeiben is él. Védett!

Anodonta cygnea - tavikagyló és Pseudanodonta complanata - lapos tavikagyló . Legnagyobb kagylóink. Az előbbi 200 mm hosszú is lehet. Héjuk vékony, törékeny. A zárókészülék fogai nem alakultak ki. Tavakban, mocsarakban és lassan folyó vizekben élnek. Az utóbbi faj Védett!.

Anodonta (Pteranodon) woodiana - Amur kagyló. Az eredetileg az Amur völgyében, Kínában, Formosában, Thaiföldön és Japánban élt kagylót valószínűleg halgazdaságok halszállítmányaikkal hozták be hozzánk az utóbbi években. Ma már álló-és folyóvizeinkben többfelé is megtalálható. 16-20 cm hosszúra nő. Teknője erősen kihasasodik és magasabb, mint az őshonos Anodonta-Pseudanodonta fajoké.

 

Phylum: MOLLUSCA - PUHATESTŰEK

Superclassis: CONCHIFERA - HÉJASOK

Classis: GASTROPODA - CSIGÁK

Subclassis: PROSOBRANCHIA - ELÖLKOPOLTYÚSOK

ORDO: ARCHAEOGASTROPODA (DIOTOCARDIA)

KÉTPITVAROSAK

Neritidae - bödöncsigák

7. Theodoxus danubialis - rajzos bödöncsiga V

6. Theodoxus transversalis - sávos bödöncsiga V

7/a. Theodoxus prevostianus - fekete bödöncsiga V

 

Ordo: MESOGASTROPODA - KÖZÉPCSIGÁK

Pomatiasidae - szárazföldi ajtóscsigák

Pomatias elegans - nyugati ajtóscsiga V

Viviparidae - elevenszülő csigák

8. Viviparus acerosus (hungaricus) - fialló csiga

9. Viviparus contectus (fasciatus) - peremes csiga

Valvatidae

10. Valvata piscinalis - kerekszájú csiga

Hydrobiidae

11. Bythinella austriaca - forráscsiga

Sadleriana pannonica - patakcsiga.

12. Lithoglyphus naticoides - kavicscsiga.

Bithyniidae

13. Bithynia tentaculata - közönséges vízicsiga

Melaniidae

14. Fagotia esperi - pettyes csiga V

Fagotia acicularis - folyamcsiga V

Subclassis: PULMONATA - TÜDőSCSIGÁK

Ordo: ARCHAEOPULMONATA - ŐS-TÜDŐSCSIGÁK

Ellobiidae

Carychium minimum - kétéltű csiga

Ordo: BASOMMATOPHORA - ÜLŐSZEMŰEK

Limnaeidae - mocsári csigák

16. Limnaea stagnalis - mocsári csiga

17. Stagnicola palustris - karcsúcsiga

18. Radix peregra - pocsolya csiga

15. Galba truncatula - májmételyes csiga

Physidae

19. Physa fontinalis - hólyagcsiga

Physella acuta - jövevény hólyagcsiga

Planorbidae - tányércsigák

20. Planorbarius corneus - nagy tányércsiga

21. Planorbis planorbis - élescsiga

Planorbis carinatus - tarajoscsiga

Planorbis spirorbis

22. Planorbis vortex - lemezcsiga

23. Segmentina nitida - gombcsiga

Ancylidae - sapkacsigák

24. Ancylus fluviatilis - sapkacsiga

Acroloxidae

Acroloxus lacustris - pajzscsiga

Ordo: STYLOMMATOPHORA - NYELESSZEMűEK

Succineidae - borostyánkő csigák

 

25. Succinea putris - borostyánkő csiga

Succinea oblonga - kis borostyánkőcsiga

Cochlicopidae

26. Cochlicopa lubrica - ragyogó csiga

Orculidae

27. Orcula doliolum - tompavégű csiga

Pupillidae

28. Pupilla muscorum - bábcsiga

Chondrinidae

Abida frumentum - sokfogú csiga

Chondrina clienta - hamvascsiga

Buliminidae (Enidae) - csavarcsigák

29. Chondrula tridens - tonnacsiga

30. Zebrina detrita - zebracsiga

31. Clausiliidae - orsócsigák

Ferrussaciidae

Caecilioides acicula - tűcsiga

Zonitidae

43. Aegopis verticullus - kövi csiga

32. Aegopinella nitens - dombi csiga

33. Oxychilus glaber - átlátszócsiga

Oxychilus cellarius - csillogó csiga

34. Daudebardiidae - félmeztelen csigák, rablócsigák

Limacidae - meztelen csigák

Limax sp.

Agriolimax agrestis - kerti meztelencsiga

Bielzia coerulans - kék meztelencsiga V

Fruticicolidae (Bradybaenidae)

35. Fruticicola fruticum - berki csiga

Helicidae - főcsigák

36. Helicella obvia - avar/kórócsiga

37. Monacha cartusiana - tejfehér csiga

38. Arianta arbustorum - márványozott csiga

40. Cepaea hortensis - kerti csiga V

39. Cepaea vindobonensis - pannon csiga

42. Cepaea nemoralis - ligeti csiga V

41. Helix pomatia - éti csiga V

Helix lutescens - ugarcsiga V

 

Classis: Bivalvia (Lamellibranchiata) - kagylók

Ordo: EULAMELLIBRANCHIATA - LEMEZKOPOLTYÚSOK

Sphaeriidae

5. Pisidium - borsókagyló

Dreissenidae

1. Dreissena polymorpha - vándorkagyló

Unionidae - najádok

2. Unio pictorum - festőkagyló

3. Unio crassus - tompa folyamkagyló V

4. Anodonta cygnea - tavikagyló

Pseudanodonta complanata - lapos tavikagyló V

Anodonta (Pteranodon) woodiana - Amur kagyló